Dekupázs
A decoupage, másnéven szalvétatechnika olyan hobbi, mely során egyszerűen készíthetünk látványos tárgyakat akár ajándékként, akár a lakás díszeként. Ez az egyik legnépszerűbb díszítési eljárás. Lényege egy speciális ún. ragasztólakkal történő ragasztás, mely alapvetően ragasztó, majd száradás után lakként viselkedik. A dekupázs elnevezés a francia decoupage szóból ered, mely kivágást jelent. A XVIII. században rendkívül népszerű technika ma újra reneszánszát éli. A francia hölgyek szinte mindent ezzel az eljárással díszítettek (paravánokat, ládikákat, képeket stb.), mindenféle képek, festményt, rajzot kivágva.
Kezdőknek:
Ha kedvet kaptunk a szalvétatechnika kipróbálására, én azt javaslom, mint minden új hobbinál, hogy először egy alap felszerelést szerezzünk be, nem kell rögtön vagyonokat költeni.
Deoupage kellékei:
Elsőként vállaszuk ki a díszítendő felületet. Rengetegfelületet dekupázsolhatunk Szinte minden felületre (fa, papír, cserép, textil, gipsz, üveg, hungarocell stb.) alkalmazható.
Majd vegyük ellő a kellékeinket: olló: puha ecset, alapszínnek szánt festék (én az akril festéket ajánlom első alkalommal, azután lehet kísérletezni persze még más festékekkel is), a kiválasztott dekupázspapír, szalvéta, vagy zsepkendő, dekupázsragasztó. Ez a mi alapfelszerelésünk, a későbbiekben írok még a különböző eljárásokról, ahol bővül majd a lista.
Nekikezdhetünk!:
- Alapozzuk le a díszítendő tárgyat akrilfestékkel.
- Vágjuk ki a kiválsztott szalvétánkból a nekünk tetsző motívumot. Majd válasszuk le a szalvéta legfelső rétegét.
- A dekupázsragasztóval lekenjük a szalvétának szánt helyet. Majd a szalvétát óvatosan a ragasztós felületre helyezzük. Az ecset segítségével finoman középről kifelé haladva kisimítjuk.
- Befejezésként kenjük át a szalvétát és a teljes felületet is ragasztólakkal, így szép fényes és tartós lesz munkánk.
Első alkalommal érdemes egy kisméretű motívummal megtapasztalni, hogyan viselkedik a szalvéta, ha dolgozunk vele.
Különböző módszerek:
Gyűrt ragasztás:
Már a A ragasztást illetően alapvetően kétféle eljárás létezik, a gyűrt felületű illetve a simított ragasztás, bár a gyakorlatban ez nem különül el élesen. A díszítésre szánt felületet mindkét esetben ragasztólakkal bekenjük és még annak megszáradása előtt a szalvétát (dekupázspapírt, papírzsebkendőt) ráhelyezzük. Míg a gyűrt eljárásnál a szalvétát csak helyenként nyomkodjuk rá a bekent felületre, addig a simított ragasztásnál a szalvétát ráhelyezzük a felületre, majd száraz tenyérrel egyenletesen végignyomkodjuk. (Így lehet a szalvéták perforációját is legjobban eltüntetni.) Ezután a felszínt a ragasztólakkba mártott ecsettel úgy festjük át, hogy az egyik ujjbegyünket is bekenve ragasztólakkal, a még meglevő ráncokat benyomkodva (nem oldalirányba simogatva!), szép sima felületet kapjunk. Minél krémesebb a ragasztó állaga, annál kevésbé fogja ráncolni szalvétánkat. Ha fatárgyat akarunk dekupázsolni, előtte érdemes lelakkozi a felületet, így kevesebb ragasztót szív be a fa, és könnyebb lesz a ragasztást, illetve a szalvéta pozícionálása is.
Általában a ragasztást középről kifelé haladva 1-2 cm-es sávonként végezzük, mindig rányomkodva a szalvétát illetve a levegőt kinyomkodva, de létezik az ún. színén való ragasztás is, amikor nem kenjük le ragasztóval a díszítendő felületet, csak a szalvétát, ráhelyezés után. Elsősorban kisebb minták felragasztásakor működik jól, illetve fára történő dekupázsoláskor. Amikor teljesen megszáradt, matt vagy fényes lakkal újrakenjük a felületet.
Az Achi-féle fóliás módszer:
Ezzel a technikával elsősorban sík felületre készíthetünk sima, gyűrődésmentes applikációkat.
Az elv egyszerű: a műanyag fólia elektrosztatikusságát használjuk ki, mely magához szippantja a szalvétát, így egy közepesen kemény fóliával könnyen pozícionálhatjuk a képet, könnyű megfogni, akár egy egész szalvétát is gyűrődés nélkül felrakhatunk.
Szükséges anyagok és eszközök:
- egy nem túl lágy, átlátszó műanyag fólialap (jó az üvegmatricához használatos fólia, vagy a spirálkötéshez használatos átlátszó fedőlap)
- ecset, kis szivacshenger (lakkozóhenger)
- decoupage ragasztó, szalvéta, szalvétalakk, akrilfesték, olló, stb. szokásos eszközök.
- A szalvéta legfelső rétegére van szükségünk, a ragasztandó felülettől függően alapozhatjuk azt akrilfestékkel akárcsak a hagyományos módszer esetében.
- A műanyag fóliát kicsit nagyobbra vágjuk, mint amekkora felületre dolgozunk.
- A szalvétát ezután ráhelyezzük a felületre, ahová ragasztani szeretnénk, majd rátesszük az előzőleg valamilyen műszálas ronggyal megdörzsölt fóliát. A fólia felszippantja a szalvétát, melyet ezután félreteszünk.
- A nem túl sűrű ragasztót egyenletesen kenjük fel a felületre. A fóliával együtt ráhelyezzük a szalvétát a beragasztózott felületre, majd a fólián keresztül rásimítjuk.
- Ezután óvatosan levesszük a fóliát, majd a felragasztott szalvétát még kézzel rányomkodjuk a felületre (ahol szükséges). A szalvétát hagyjuk megszáradni, a félretett fóliát viszont érdemes elmosni az esetlegesen átszivárgott ragasztótól.
(Ha rajta hagyjuk a ragasztót, egy idő után elveszíti a fólia az elektrosztatikusságát. Ha sorozatban csináljuk a képeket, érdemes több fóliát használni, és folyamatosan eltörölgetni vizes szivaccsal és száraz ronggyal.)
Végül kedvünk szerint festhetünk rá, kiemelhetünk bizonyos részeket, antikolhatjuk, lakkozhatjuk a szokásos módokon.
Egy másik fóliás módszer:
Fóliánkra kenjük fel a ragasztót , tegyük rá a nagyjából körbevágott szalvétát mintával lefelé, majd a hátoldát is kenjük át ragasztóval. Kb. 1 óra száradás után levehetjük mintánkat a fóliáról, melyet pontosabban körbevághatunk, és dekupázsolhatjuk díszítendő tárgyunkat a már leírt módon. Jól használható ez a módszer üvegtárgyak díszítésére, mert a szalvéta vastagabb lesz, ezáltal könnyebben kezelhető.
Vasalós technika
Hőálló, vízszintes tárgyak esetén érdemes e módszert alkalmaznunk. (Pl. csomagolópapír applikálásakor, melyet ebben az esetben nem kell áztatnunk, mint egyébként.) Először beragasztózzuk a felületet, majd megvárjuk míg megszárad. Eztán rátesszük a szalvétát, a selyem/sütőpapírt, végül pamut fokozaton 1-2 másodpercig átvasaljuk. Arra ügyeljünk, ha a ragasztózott felület nagyobb, mint a mintánk, a ragasztóra ragadhat a sütőpapír! A sütőpapírt még hűlés előtt húzzuk ki. Ne kenjük át a felületet vizes alapú lakkal, mert a szalvéta ezáltal felázhat, meggyűrődhet.
Közbélésre (vetex) vasalt szalvéta:
A technika lényege, hogy az ún. vetex anyagra vasaljuk fel a szalvétát, majd azt dekupázsoljuk a díszítendő felületre. Ezáltal a szalvéta anyagszerűvé válik, nagy előnye, hogy nem szakad el, könnyebb vele dolgozni, illetve könnyebben vágható is. Doboz bélelésére, díszítésére éppen ezért kiválóan alkalmas.
Textil-dekupázs
A technika hasonlít a hagyományos szalvétatechnikához, annyi különbséggel, hogy egy speciális, kimondottan textilre gyártott ragasztólakkot használunk. Fontos, hogy ehhez az eljáráshoz beavatott, természetes alapanyagú (lenvászon, pamut) textileket használjunk!
- vágjuk ki a szalvétából a kívánt mintát
- vastag rétegben kenjük fel a textil-ragasztólakkot az anyagra a minta nagyságának megfelelően
- a kivágott mintát helyezzük rá a beragasztózott részre, majd ecsettel simítsuk el, kis idő múlva kenjük át a minta felületét is
- 24 óra elteltével alacsony hőmérsékleten vasaljuk át az anyagot a hátoldaláról
A kész anyag csak kézzel mosható!
Porcelán-, üveg-dekupázs
Szintén ugyanaz az eljárás, mint a hagyományos szalvétatechnikánál, de ebben az esetben egy speciális, ezekhez a felületekhez gyártott ragasztólakkot használunk. A porcelánra, üvegre készült mintákat tartósabbá tehetjük, ha sütőben 130 ̊C-on, 15-20 percig kiégetjük. A szalvétatechnikával készült tárgyak mosogatógépben nem moshatóak!
Madzag dekupázs
A tecnika rendkívül látványos eljárás, elsősorban üveg tárgyainkat díszíthetjük vele. A lényege, hogy spárgával tekerjük be üvegünket, majd azt szalvétatechnikával díszítjük. Használható hozzá bármilyen erős illetve tapétaragasztó. Először üvegünket ragasztózzuk körbe, majd a letekert spárgánkat. Eztán tekerjük körbe üvegünket a keskenyebbtől a szélesebb rész felé a spárgával jó szorosan, egyenletesen, ügyelve arra, hogy le ne csússzon. Ha ezzel elkészültünk, jöhet a szalvétatechnika, végül lakkozzuk le a felületet.
Tipp: a spárgát közvetlenül a spulniról is ragaszthatjuk üvegünkre, nem szükséges letekerni és levágni.